Sirtfood diéta

Sirtfood diéta

A Sirtfood diéta egy brit dietetikus Aidan Goggins “találmánya”. A módszert a szerző 2016 körül a „The Sirtfood Diet” című könyvében publikálta, ami elég hamar best seller lett.

A diéta lényege, hogy bizonyos meghatározott hozzávalókból kell összeállítani egy igen alacsony kalóriabevitelt tartalmazó étrendet és szigorúan betartani több fázisra bontva 21 napig.

A Sirtfood nevezetű diéta manapság a világ egyik legnépszerűbb fogyókúrájának számít. Előnye, hogy viszonylag hamar tapasztalhatunk magunkon változásokat, a zsírégetés és a fogyás is elég rövid idő alatt elindul, ha belekezdünk a fogyókúrába.

Az összetevők kiválogatásának elméleti alapja, hogy a válogatott növényi összetevők képesek olyan úgynevezett szirtuinokat (innen ered a diéta elnevezése) aktiválni az emberi szervezetben, amelynek hatására fogyás indul el.

Meglepő módon ez a fajta diétás étrend kifejezetten megengedi a magas kakaótartalmú (85%+) csokoládé és a száraz vörösbor meghatározott mértékű fogyasztását is!

A Sirtfood diéta szakaszai és jellemzői

A Sirtfood módszer első két hetét a „hipersikeres fázisnak” is nevezhetjük. Ez idő alatt megkezdődik azoknak az alapanyagoknak a bevezetése, mely viszonylag gyakran megjelennek majd az új étrendünkben.

Ez az első két hét sokaknak drasztikusnak tűnhet, de ha ez idő alatt megszokjuk a szabályokat, akkor a diétát hosszú távon is fenn tudjuk majd tartani.

Ebben a fázisban naponta 2-3 adag zöldséget kell elfogyasztanunk, és csupán 2 főétkezés van megengedve.

Az első három napban pedig 1000 kalóriát vihetünk be a szervezetünkbe, az ezt követő 4 napban ezt emelhetjük 1500 kalóriára.

Rengeteg növény tartalmaz szirtuinokat, a Sirtfood diéta alapjaként azonban meg kell ismernünk azokat zöldségeket, gyümölcsöket, és alapanyagokat, melyek rendszeres fogyasztása elő tudja segíteni a fogyást, és a karcsúsodást is.

A Sirtfood fogyókúra alatt fogyaszthatunk gyümölcsöket, ezek közül előtérbe kell helyezni a citrusféléket, az epret, áfonyát, az almát, illetve a datolyát is. Ezek mellett jó ha rendszeresen eszünk rukkolát, fodros kelt, olívaolajat, petrezselymet, illetve szóját is.

A Sirtfood diéta alatt ihatunk vörösbort, zöld teát és kávét is, illetve ehetünk étcsokoládét is.

Az első, két hetes fázist követő két hetet nevezhetjük „fenntartható fázisnak”, melynek a célja, hogy a korábban megismert szabályokat hosszútávon betartsuk, ebben az időszakban csupán néhány változás lép fel a diétánkkal kapcsolatban.

A kalóriabevitelünket ebben az időszakban már emelhetjük 1300-1500 körülire.

A diéta hatékonyságát leginkább az tudja alátámasztani, hogy azok az emberek akik szirtuinokban gazdag étkezést folytatnak, sokkal egészségesebbek, és jóval hosszabb ideig élnek. A Sirtuin diéta eddig leginkább Olaszországban, és Japánban volt jellemző.

A Sirtfood nevezetű diéta alatt többek között fogyaszthatunk teljes értékű gabonákat, halakat, és csirkét, sok gyümölcsöt, rengeteg zöldséget, és fűszernövényeket is. A dietetikusok szerint a Sirtfood módszer lényegében az igen alacsony kalóriabevitelről szól, ez indítja be rövid időn belül a zsírégetést, mely a fogyást eredményezi.

Sirtfood diéta gyakori kérdések

Mennyi idő elteltével fogok bármilyen változást tapasztalni?

A diéta kitalálója szerint a diéta megkezdése után, már néhány nap után észlelhetünk magunkon fizikai változásokat. Ilyenkor valószínűleg hogy már a mérlegünk is kevesebbet fog mutatni, de ez még természetesen nem számít tényleges fogyásnak. Mint sok más fogyókúránál, a Sirtfood diéta első szakaszában is az történik, hogy a szervezetünk megszabadul a feleslegesen elraktározott folyadékoktól, ezért érezhetjük magunkat könnyebbnek az első napokban már. Ez azonban elengedhetetlen folyamat, és rendkívül motiváló is tud lenni az ember számára. Ezt követően az első 2 hétben beindul a zsírégetés abban az esetben ha a diéta legfontosabb szabályait be tudjuk tartani.

Veszélyes lehet-e szervezetünkre nézve a Sirtfood diéta?

A Sirtfood nevezetű diéta tökéletesnek tűnhet, emellett a mögöttes kutatások és vizsgálatok is ígéretesek lehetnek, mégis fontos szem előtt tartanunk, hogy minden test, minden szervezet más és más, eltérő igényekkel rendelkeznek, főleg egy diéta során.
A Sirtfood diéta tökéletes lehet azoknak az embereknek, akik egy egészségesebb étkezést szeretnének kipróbálni, fogyni szeretnénk, és ehhez hajlandóak akár új ételeket, és új recepteket is kipróbálni. De fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk egyéni igényeinket, illetve szervezetünk jelzéseit is, hiszen koplalással, és folyamatos éhezéssel egy diéta sem tartható fenn hosszútávon.

Az egyéni személyre szabott eredményekért mindenképpen fordulj szakképzett dietetikushoz!