Az Európai Unió tavalyi bejelentése alapján három rovarfaj – a vándortücsök, a sárga lisztkukac és a házi tücsök – már engedélyezett emberi fogyasztásra. 

A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakértők állítják: magas a zsír-, fehérje-, vitamin-, rost- és ásványianyag-tartalmuk miatt rendkívül előnyös a fogyasztásuk, mindemellett pedig kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki, sokkal kevesebb vizet és területet igényelnek, mint a hagyományos hús.

Bár az emberek többsége ezzel nyilvánvalóan egyet is ért, sok európai számára mégsem vonzó a gondolat, hogy bármilyen formában vonagló vagy kúszó élőlényeket egyen. Ötből több mint négy megkérdezett egyelőre nem hajlandó a szokásos étrendjébe beilleszteni ezeket a “finomságokat” (megjegyzem: nem meglepő módon). 

Ennek nyilván egyik oka az undor, másrészről pedig egyszerűen nincs benne a kultúránkban, fogyasztásuk nem alakult ki, mint szokás. Amíg nyugat csak nemrég ébredt rá, hogy a sült lisztkukacot tápláló nassolnivalónak tekinti, addig a rovarok már világszerte igazi csemegének számítanak a csúcskategóriás éttermekben, és Mexikótól Thaiföldig az egészséges étrend teljesen természetes részét képezik. 

A lisztkukacok tenyésztése és fogyasztása évszázados múltra tekint vissza, különösen Délkelet-Ázsiában. Az élelmiszerpiacokon megtalálhatók, és utcai ételként más ehető rovarokkal együtt megvásárolhatók.

Az európaiak háromnegyede azonban ennek tudatában nem hajlandó a húst rovarokra cserélni, további 13% pedig bizonytalan – derül ki az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet 2020-as jelentéséből. 

A megkérdezettek többsége ugyanis úgy véli, hogy amíg a rovarok természetes alakja látszik (ami valljuk meg: nem túl gusztusos), addig az nem fogja támogatni az élelmiszerként való elterjedésüket. (Egyszerűen nem kívánjuk meg őket, na.) Eszerint az elmélet szerint tehát a rovarok élelmiszerekbe való beépítésének talán legelfogadhatóbb formája ezért a liszt lenne, így ugyanis semmi nem látszódna abból, hogy éppen mit is eszünk.

Egyébként pedig azt a tényt nem lehet elvitatni, hogy valóban jót tenne az egészségünknek.

A rovarok száraz tömegének ugyanis 35-60%-át fehérje teszi ki. A tartomány alsó vége nagyobb, mint a legtöbb növényi fehérjeforrásé, a felső vége pedig magasabb, mint a húsé és a tojásé. Emellett ami tenyésztésük szempontjából fontos lehet, hogy gyorsan szaporodnak és gyorsan híznak.

A haszonállatok etetése céljából tenyésztett rovarok azonban egy plusz lépést jelentenek az élelmiszer-előállítási folyamatban, ami azt jelenti, hogy több energia vész el a hatékonyság hiánya miatt. A rovarok által elfogyasztott kalóriáknak csak egy része jut el a rovartápon nevelt csirkéhez – és ezeknek a kalóriáknak megint csak egy része jut el a csirkeszárnyat elfogyasztó emberhez. Szóval ez sehogyan sem tekinthető hatékonynak.

Bár sokan borzongnak a gondolatra is, hogy a napi menü része legyen bármilyen kukac, ez a lépés mégis felgyorsíthatja a kevésbé környezetromboló étrendre való átállást.

Németországban például a lakosság mintegy fele tervezi, hogy kevesebb húst fogyaszt majd a jövőben, az Egyesült Államokban pedig az emberek a marhahúst egyre inkább a kevésbé környezetszennyező húsokra, például csirkére igyekeznek cserélni. A rovarfehérje minden tekintetben szuper, olcsó és tápláló alternatívát jelenthet a jövőben – különösen a feldolgozott élelmiszerekben, bármely országot is vesszük alapul.

Ezek is érdekelhetnek: