A fehérje diéta lényege a “normálistól” magasabb fehérjemennyiséget és alacsonyabb szénhidrátmennyiséget tartalmazó diéta fajták közé tartozik.

A fő alapelv itt, hogy a fehérjékben gazdag ételek segítik a fogyókúrát azáltal, hogy a fogyás nem az izomtömegből fog történni, hanem a zsírszövetből.

A fehérje diéta már évek óta hatalmas divat, hiszen olyat ígér a fogyni vágyók számára, amire vágynak: rövid idő alatt látványos eredményt.

Természetesen van élettani alapja, és hatékony is lehet, ugyanakkor vannak veszélyei is, melyeket figyelembe kell vennünk, mielőtt belevágunk. De miről is szól a protein diéta, és mire érdemes odafigyelni ezzel kapcsolatban?

Fehérje diéta lényege, mit kell róla tudni?

A diéta alapja, ahogyan a neve is mutatja, az, hogy sok fehérjét viszünk be a szervezetünkbe, viszont olajból és zsírból, illetve szénhidrátból kifejezetten keveset fogyasztunk.

Célja ennek az étkezésnek, hogy kiürítsük a testünk szénhidrátraktárait, vagyis elsősorban az izmokat és a májat. Az étrend alatt sok magas rost-, és víztartalmú zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, és persze magas fehérjetartalmú ételeket.

Mivel a szervezet kevés szénhidráthoz jut, elkezdi égetni, így beindul a fogyás. Fehérje diétából többféle is létezik.

  • Ez a diéta állandó étkezési forma is lehet, viszont figyelnünk kell rá, hogy szénhidrátot és zsírt is juttassunk kellő mennyiségben a szervezetünkbe, legalább heti egy alkalommal.
  • Létezik két hetes fehérje diéta. Ezt a diétát 2 hetes fehérje diéta / 14 napos fehérje diéta néven is szokták emlegetni, és ez nem véletlenül van így. A fehérje diéta étrend ugyanis két hétig tartható, tovább nem, utána vissza kell térni a normális étrendre, viszont akár 8-9 kiló is leadható ennyi idő alatt. Nagyon drasztikus módszer, és sikeres is lehet, viszont nagy a visszahízás veszélye.
  • A 1200 kalóriás fehérje diéta esetén egyrészt tartani kell az előírt étrendet, másrészt a kalóriákat is számolni kell. A diéta lényege, hogy magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztunk, emellett azonban a napi étkezés nem haladja meg a napi 1200 kalóriát. A fehérje diéta táblázat segíthet kialakítani az étrendet, hiszen megtalálhatjuk benne, hogy miben mennyi kalória van.
  • Ennek van egy úgynevezett rost-fehérje diéta fajtája is, melynek nem szigorú fehérje diéta, hiszen szinte mindent lehet enni, csak mértékletességgel.
  • A tejsavó fehérje diéta

Fehérje diéta alatt mit lehet enni?

A fehérje fogyókúra alatt sem kell éhezni, hiszen számos ételt ehetünk, melyek amellett, hogy egészségesek, még az éhségérzetünket is csökkentik, ugyanis a magas fehérjebevitel növeli a jóllakottság érzését.

Fontos, hogy minél több és változatosabb zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, illetve, ha nem sikerül megfelelő mennyiségű fehérjét bevinni, akkor azt pótolhatjuk fehérjeturmix formájában is.

Fehérje diéta alatt fogyasztható ételek

Számos ételféleség van, amit a fehérje diéta étrend megenged.

  • tojás
  • húsok: alacsonyabb zsír tartalmú marhahús, csirkemell, pulykamell, garnélarák
  • olajos magvak: diófélék, tökmag, földimogyoró és mandula
  • halak: tonhal, lazac, lepényhal, foltos tőkehal
  • kenyerek: teljes értékű és csíráztatott gabonakenyér
  • tejsavó vagy növényi fehérjeturmixok
  • lencse, bab, quinoa, csicseriborsó, zab
  • tejtermékek: görög joghurt, sovány sajt
  • zöldségek

A speciális étrendet igénylőknek sem kell lemondani a fehérje diétáról, egyszerűen csak az allergizáló alapanyagot kell kihagyni, illetve valamilyen alternatív megoldásra cserélni.

A tejfehérje allergiások kihagyhatják a tej alapú élelmiszereket, a laktóz érzékenyek fogyasszanak tejtermékből laktózmentes fajtát, a tojásallergiások pedig hagyják ki a tojást tartalmazó ételeket. 

Amire még mindenképp oda kell figyelni, hogy csak ásványvíz fogyasztható, lehetőleg naponta 2-3 liter.

A diéta alatt nem fogyasztható ételek

Vannak olyan élelmiszerek, melyeket mindenképp célszerű kerülni, hogy hatékony legyen a fogyás.

  • édességek: a cukrokat, finomított szénhidrátokat tartalmazó termékeket kerülni kell a diéta alatt, mint például a cukorkákat, az édességeket, a pékáruk, vagy az üdítőitalokat.
  • erősen feldolgozott élelmiszerek
  • a diétásnak mondott termékekre is célszerű odafigyelni, mert gyakran túlzott mennyiségben tartalmaznak mesterséges édesítőszereket, melyekből szintén nem ajánlatos sokat fogyasztani.

Fehérje diéta mintaétrend

Az alapanyagok ismeretében sem mindig könnyű eldönteni, hogy mit is együnk. Érdemes megtervezni a két hetes diéta étkezéseit, melyhez nem árt tudni, mit is ehetünk:

  • reggelire: zsemle, saláta, tonhalsaláta, tonhalkrém, joghurt, szendvicsek, de csak engedélyezett alapanyagból, tojásrántotta, tükörtojás
  • ebére: főtt tojás; zöldségek párolva, nyersen, főzve; grill húsok, halak; köretnek lencse, bab, quinoa, csicseriborsó; sült húsok, főzelékek és levesek, de csak engedélyezett alapanyagokból
  • vacsorára: gépsonka, szendvics, joghurt, gyümölcs, tojás

Fehérje diéta veszélyei

Mint minden diéta esetében, a fehérje diétánál is figyelnünk kell, mert ha túlzásba visszük, akkor az veszélyes is lehet.

A legnagyobb veszélyforrás, ha ész nélkül állunk neki a fogyókúrának, és túlzásba is visszük. Amire mindenképp oda kell figyelni:

  • túlzott fehérje bevitel: a fehérje diéta alapja ugyebár az, hogy magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztunk, viszont ennek következtében megnő az ammóniaképződés is, ami káros hatással lehet a bélrendszerre, emellett pedig növelheti a daganatok kialakulását, és gondokat okozhat az agyi funkciókban is. Ezért kell a fehérje diétát időszakosan vagy nagy odafigyeléssel végezni.
  • vízhiány: az első héten látványos vizet veszít a szervezet, ami egyfelől jó, de hosszú távon veszélyes, mivel egyes ásványi anyagok, vitaminok és nyomelemek nem jutnak be a szervezetünkbe, ami vesekövet, szívproblémákat, köszvényt, de akár pszichés gondokat is okozhat.
  • szénhidrát hiány: a diéta fontos eleme, hogy kevés szénhidrátot fogyasztunk, viszont azt nem árt tudni, hogy erre a tápanyagra is szükséges van a szervezetünknek. Bár a hízásért hajlamosak vagyunk a szénhidrátokat okolni, aminek természetesen van alapja, a fehérje diéta alatt sem szabad teljesen megvonni őket. Amennyiben így teszünk, a szervezetünk nem fog megfelelően működni.

Fehérje diéta gyakori kérdések

Mennyire hatásos a fehérje diéta?

A fehérje diéta fogyni vágyók számára jó lehetőség, mert viszonylag rövid idő alatt ígér látványos eredményt, túlzásba vinni azonban nem szabad.

Mennyi ideig szabad csinálni a fehérje diétát?

A fehérje diétának sokféle változata van, egyes esetekben állandóan fenntartható étrend is létezik, de a drasztikusabb fehérje diétát ajánlatos csak két hétig végezni.

Mit tehetünk, hogy ne hízzuk vissza a leadott kilókat?

Mivel a diéta is rövid idő alatt ígér eredményt, és két hét alatt 8 kilót is leadhatunk, így sokan aggódnak, hogy ugyanilyen gyorsan visszahízható. Amit tehetünk ez ellen, hogy a diéta végeztével is odafigyelünk a mértékletességre, arra, hogy miket eszünk, és rendszeres testmozgást is végzünk.

Ezek is érdekelhetnek: