A só nélkülözhetetlen része a táplálkozásnak, azonban figyelni kell, hogy naponta mennyit fogyasztunk belőle.

A só nélkül nincs konyha, nincs főzés, nincsenek ízek – ahogy azt már a meséből is megtanultuk. Nemcsak ízesíti ételeinket, hanem gazdagítja a kulináris élményt, és számos testi funkciót is irányít. Az izomgörcsök megelőzésétől kezdve a szervezet folyadékszintjének szabályozásáig a só számos egészségügyi előnnyel bír. 

A másik oldalon viszont a túlzott sófogyasztás kellemetlen mellékhatásokhoz vezethet, sőt, kutatások szerint a túlzott sófogyasztás a szívkoszorúér-betegség egyik kiemelt kockázati tényezője.

Miért káros a túl sok só fogyasztása?

Egyes belgyógyász szakorvosok úgy vélik, hogy a túlzásba vitt sófogyasztás magas vérnyomáshoz, szívrohamhoz és akár stroke-hoz is vezethet.

Megfigyelték ugyanis, hogy azokban a társadalmakban, ahol a sóbevitelt korlátozzák, általában nem alakul ki magas vérnyomás, szemben a magas sóbevitellel rendelkező társadalmakkal. 

A magas vérnyomás hazánkban sajnos a magyar felnőtt lakosság 1/3-át érinti, aminek tehát az egyik legfontosabb kockázati tényezője a túlzott sóbevitel. 

egy kanál só asztalon

A túl sok só fogyasztásának mellékhatásai

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sóbeviteli ajánlásának több mint a háromszorosát fogyasztjuk naponta.

Már rövid távon is jelentkezik a negatív egészségügyi hatása a túlzott sófogyasztásnak. Magasabb vérnyomáshoz vezethet, folyadékvisszatartást eredményezhet, ami általában puffadással, és a végtagok duzzadásával jár.

Fejfájás is előfordulhat, különösen a nátriumra érzékeny egyéneknél. Ezenkívül fáradtság és gyengeség is lehet a túlzott nátriumbevitel következménye. Egyes esetekben a sóérzékeny emésztőrendszerrel rendelkező embereknél a magas sófogyasztás miatt hányinger és hányás is jelentkezhet.

Mindezen tünetegyüttes miatt a szív-, máj- és veseelégtelenségben szenvedő betegeknek különösen figyelniük kell a sóbevitelre. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni azt is, hogy a só teljes mellőzése sem tanácsos, mivel ez a csökkent nátriumszint állapotához vezethet, amely a beteget álmossá teheti, vagy akár görcsrohamok is kialakulhatnak, ha a nátriumszint túl alacsonyra csökken. 

A dietetikusok tanácsát követve fokozatosan csökkentsük a sófogyasztást, és átlagosan egy hónap alatt már hozzászokunk a kevésbé sós ízekhez. 

Hogyan lehet minimalizálni a sófogyasztást?

A szakemberek úgy vélik, hogy az általunk elfogyasztott só nagy része a feldolgozott élelmiszerekből származik, a félkész és a készételekből, kényelmi termékekből (pl. instant levesek, por alapú szószok) szinte észrevétlenül visszük be a szervezetbe. Ezért a feldolgozott és az éttermi/gyorséttermi ételek fogyasztásának korlátozásával máris sokat tehetünk a napi bevitel csökkentésének érdekében. 

Lehetőség szerint vásárláskor olyan csomagolt élelmiszereket válasszunk, amelyek címkéjén az “alacsony nátriumtartalmú”, “csökkentett nátriumtartalmú” vagy “hozzáadott só nélküli” felirat szerepel. 

Az ajánlások szerint egy felnőtt napi sóbevitele maximum 5 gramm (vagy 2 gramm nátrium), durván egy teáskanálnyi mennyiség. Ebben benne van az összes étkezés, beleértve a félkész és késztermékek sótartalmát, illetve a külön sózást is.

A tengeri só egészségesebb?

Sajnos azt kell mondanunk, hogy nem. Bizonyos sótípusokat megkülönböztetünk attól függően, hogy mennyire finomított szemcséjű, vagy honnan származik. 

A só származási helye ugyan befolyásolja a mikroelem tartalmát, de a fő alkotórésze akkor is a nátrium és a klorid marad, ebből a szempontból pedig a tengeri só nem jár túlzott előnnyel a konyhasóhoz képest.

Ezek is érdekelhetnek: